Az első itt megjelentetett novellám az élet kialakulását tette meg központjának.

(Az itt megjelent írások saját szerzeményeim. Terjesztése csak a szerző engedélyével lehetséges.)

Jó Szórakozást Neked!

A Véletlen Életünk (2009.09.14.)

1.     Fejezet.

A kezdet…

És elindult…

Nézték ahogyan az utolsó gömb küldönc is távolodik s közben tűzszerű fénycsóvát húzva maga után elindul a maga útján. Még egy utolsó ellenőrzést hajtottak végre a rendszereken, hogy megbizonyosodjanak róla, hogy minden eszköz helyesen működik. A fényes gömb pedig büszkén visszajelzett tökéletességét bizonygatva.

Elment…

Ahogy a látóhatárból kikerült, az alkotójának fejében furcsa gondolatok fogalmazódtak meg.

-  Egész életemben ezt vártam, és most valahogy mégsem vagyok boldog. Látom a gyermekem elveszni a sötét kietlen hideg űrben a távoli csillagok között....Megmenekültünk! – Gondolta, de tudta, hogy ez csak félig igaz. Nem volt mit tenni. Lassan visszatért a kabinjába, és kavargó agyának múltbéli képeibe temetkezett.

Az űrállomásról már semmi nem látszott a szerteküldött gömbformájú küldöncökből, még a csóvájuk sem. Ekkor megszólalt a vészjelző éles hangja jelezvén, hogy a rendszerek képtelenek lesznek további környezetromlást elviselni. A fénylő Veralin által kibocsátott hő már az űrállomáson is elviselhetetlenségig fokozódott. A tudós kipillantott az állomás ablakán és szomorú emlékképek kezdték elborítani elméjét. Amint lenézett az eddig otthonaként szolgáló Gothar bolygólyára fiatal kori emlékképek jelentek meg szeme előtt melyek mélyen mardosták megfáradt lelkét. Látta amint Gothar felszínén a zöld és kék részek kezdenek átváltozni olyanná amilyen bolygólyának másik féltekéje volt. Káosz és zűrzavar lehetett most a felszínen, ezt mindenki tudta. Mint ahogy azt s hogy a Veralin által kibocsátott hőt már Gothar felszínén már senki sem képes elviselni.

–  Halottak….mind – Mormolta halkan és érezte, hogy nekik sincs már sok hátra. Az űrállomás műszerei hihetetlen szélsőséges körülményekre lettek tervezve, viszont kívülről olyan erősen érződött Veralin fénye és belsejében zajló iszonyatos robbanássorozatainak hőhullámai, amit már a bázis pajzsa sem volt képes kibírni. Ismét megszólat a vészjósló riasztó, hogy a legénység hagyja el az űrállomást. De nem volt hova menni ezt már mindenki tudta. Veralin eszeveszett sebességgel kezdte meg növekedését, és kezdett Novává felfúvódni. Sorban esett össze a legénység a fedélzeten ájultan. A burkolati védőpajzs ekkor egy helyen elengedett és levált az állomásról. Ekkor egy újabb vészjósló sziréna indult be jelezvén a legénységnek, hogy szivárog az állomásról az oxigén. De már nem volt ki kijavítsa. Az legénység halott volt. A tudós szobájában az ablaka előtt térdre rogyott, és röviddel később ernyedten a padlózatra zuhant. Meghalt.

De a gyermekei már elindultak. Irtózatos sebességgel haladtak a kietlen sötétséget szelve. Belsejükben pedig az élet forrását hordozták. Egy speciális rendszer segítségével életképesen tartva a magban elhelyezkedő enzimeket, és minden egyebet mely az élet kialakulásához nélkülözhetetlen.

Az üstökösök pedig vitték a tudós "gyermekeit" messze, sietve egy életre alkalmas bolygót keresve, az új lét, egy új faj kialakulására.

Folytatása következik

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.